Bemutatkozás

     A torontói Magyar Ház, vagy hivatalos nevén Hungarian Canadian Cultural Centre a torontói magyar közösség fő társasági és kulturális központja. A 2015-ben Szőcs Klára és Koszó Mihály vezetése alatt épült és 2016-ban új vezetők, Fecső András és Boda-Lázár Judith által átvett kulturális centrum a város North York negyedében található, mely jól megközelíthető autóval vagy tömegközlekedéssel is az itt lakók számára. Az új épület kifejezetten erre a célra készült, ötvözve a néhány évvel évekkel korábban (2012-ben) bezárt Magyar Ház épületének elemeit a praktikus, újépítésű elemekkel.

   A házban két emelet található, az alsó szinten helyezkedik el az Árpád terem a monumentális Szentkorona csillárral, mely a torontói magyar közösség báljainak, ünnepségeinek, megemlékezéseinek és rendezvényeinek ad otthont. A bálterem előterében kapott helyet a múzeumi sarok, ahol a vitrinek az éppen aktuális magyar ünnep emléktárgyait őrzik. Ezen a szinten van berendezve a könyvtárszoba is, mely jelenleg rendszerezés és katalogizálás alatt áll.

   A második szinten kisebb termek kaptak helyet, melyek kis létszámú rendezvények, szervezetek gyűlései, néptáncos próbák helyszínéül szolgálnak, valamint szombatonként tantermekként működve az Arany János Magyar Iskolának adnak otthont. 

      A Magyar Ház célja: „Egy kellemes környezetben lévő létesítmény, gazdaságos és ön- fenntartható működtetése, amelyben nemcsak ápolhatjuk hagyományainkat, hanem amelyben honfitársaink és a magyar kultúra támogatói kellemesen érzik magukat és amelyik megfelelő feltételeket biztosít mind magyar, mind kanadai csoportoknak kulturális, nevelési, sport- és egyéb szórakoztató, valamint közösségi tevékenységek megtartására.”

A Magyar Ház kulturális tevékenysége több pilléren nyugszik. Itt rendezzük a magyar állami és nemzeti ünnepeket és megemlékezéseket. Évente négy ünnepi műsor szervezünk és ünnepelünk: március 15-ét (1848-1849-es forradalom és szabadságharc), június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napját (1921. június 4.), augusztus 20-án az Államalapítás ünnepét, és október 23-át (1956-os forradalom és szabadságharc).

    Ősztől tavaszig a báli szezon ideje alatt a Kultúrközpont és a helyi magyar szervezetek jó hangulatú bálokat és mulatságokat rendeznek egy-egy szombat este, ahol a torontói közönség apraja-nagyja közösen szórakozhat, bőséges magyar vacsorát ehet, és magyar élőzenére táncolhat.

     Ezenkívül további kulturális rendezvények (például Irodalmi Nap, Magyar Nap), klubok (Főző Klub, Film Klub, Nyugdíjas Klub), előadások (például Semmelweis Emléknap) is megszervezésre kerülnek, hogy minél szélesebb réteg megtalálja a számára érdekes és értékes programot a Magyar Házban.

@HungarianCanadianCulturalCentre

(416) 654-4926

hcccoffice
@yahoo.ca

141 Sunrise Avenue Toronto, Ontario Canada. M4A 1A9